Sütött a nap, minden vakítóan fehér volt. Délelött szakadt a hó, minden ág, minden fa, minden bokor mesébe illő szép, puha takarót kapott. A fagyos hideg ellenére sokan jártak az utcán. Előkerűltek a szörmekabátok, a vastag kötött sálak és sapkák. A meleg, téli ruhába bugyolált gyerekek felszabadultan és jókedvűen rohangáltak a térdig érő hóban.
Ibi és Aba izibe megebédeltek és szaladtak is kifelé, hogy kihasználják a tél adta csodát. Felöltöztek rendesen, rétegesen, ahogy tanulták. Kis póló, pulcsi, kardigán, harisnya és overál, végül a mostanra tartogatott bélelt, igazi hótaposót húzták a lábukra. Mind a ketten gömbszerűre kerekedtek a vastag ruhákban, de cseppett sem zavarta őket. Vidáman és izgatottan indultak a jeges kalandnak.
- Építsünk hóembert! - kiálltott Aba, amint kiléptek az ajtón.
- Én is erre gondoltam - nevetett Ibi és hátizsákjára mutatott. - Látod milyen előrelátó vagyok? - kérdezte és széthúzta táskája cipzárját. - Hoztam egy csinos sárgarépát - emelte a magasba Ibi. - Aztán van itt két fekete gomb és egy ütött-kopott piros fazék is.
Aba szemében némi értetlenség tükröződött és úgy látszik ezt kis barátja is észrevette.
- Ez az orra, - mutatta a répát Ibi - ez a szeme, - nyitotta ki tenyerét a gombokkal, - ez pedig a kalapja! - bökött a lábasra.
- Hát ezért cipelted ezeket! - nevetett hangosan Aba. - Akkor nincs más hátra, kezdjünk is bele! - és pici, de tökéletes golyót formált kesztyűs kezében. Aztán szépen, lassan görgetni kezdte az öklömnyi hólabdát az érintetlen havon, az meg egyre nagyobb és nagyobb lett.
- Az első kész! - lelkendezett Aba.
Hasonlóan álltak neki a másodiknak is, ami méretesebbre sikerült az előzőnél. A harmadik pedig már olyan óriási lett, hogy ketten sem bírták megmozdítani.
- Ez lesz a legalsó. - mutatott a legnagyobb görgetegre Aba.
Ketten emelték rá az úgyancsak nehézre sikeredett középső részt. A hóember fejét - végül - Aba illesztette a tetejére. - Hú, ez férfi munka volt! - jegyezte meg szuszogva.
Ibi a sárgarépát és a két gombot alaposan benyomkodta a helyére, majd kalapként a kobakjára dobta a piros zománcos fazekat.
- Elkészültünk!- vigyorogtak mind a ketten.
- Már csak a seprű hiányzik a kezéből - jutott eszébe Ibinek. - Nem baj, holnap pótoljuk ezt a hiányosságot!
Észre sem vették a nagy munkában, hogy mennyire elszaladt az idő. Lassan a napocska is a dombok mögé bújt és igazán fogcsikorgató hideg lett.
- Menjünk, mert nagyon fázom! - mondta Ibi két tenyerét egymásnak dörzsölve.
- Bizony, itt az ideje. - bólogatott egyetértően Aba.
Aztán kipirult arccal és jóleső fáradtsággal indultak hazafelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése