2012. december 12., szerda

Ibi és Aba éjszakája

Aba egész éjjel forgolódott az ágyban. Az izgalom olyan nagyon eluralkodott rajta, hogy nem jött álom a szemére. Azt se tudta mivel is kezdje az előkészületet és ugyancsak elbizonytalanodott a másnapi indulásban! Annyi kérdés foglalkoztatta és annyi mindenre választ keresett. Hiszen még űrhajós ruhánk sincs nem beszélve a technikai, működési kérdésekről. Milyen üzemanyagot használjunk, mennyi energiára lesz szükség, hogy kijussunk az űrbe és elhagyjuk a sztratoszférát?  Hogy állunk pályára, lehet-e űrhajón kívül tevékenykedni és nem utolsó sorban hogyan jövünk majd haza? Mit vigyünk enni, inni és mi mindenre lehet - ott fent - szükségünk. - Ilyen és ehhez hasonló kérdések hosszú sora kavargott a fejében. Szomorúan, de belátta, nem sok esély van az azonnali indulásra. Ez az utazás gondos és alapos felkészülést igényel. Az űrből nem lehet csak úgy hazaugrani, ha valami kimaradt a csomagból!
Ibi is nehezen aludt el, már pirkadt, mikor végre elszunyókált. Azon rágódott, hogyan is mondja el Abának, hogy pár héttel halasszák el az űrkalandokat. Olyan sok mindent szeretne még elintézni Karácsonyig. Ki kell takarítani és fel kell díszíteni a lakást. Szeretne levelet  írni a Jézuskának, ünnepi képeslapot pedig a nagymamának. Nem szívesen mondana le a főzésről, sütésről és a régi jó barátok meghívásáról sem.
Attól tartott, hogy nem lesz semmire sem ideje, ha most hirtelen elutaznak.
- Hogy mondjam el Abának? - tette fel a kérdést magának tanácstalanul.

Reggel, a hosszú álmatlan éjszaka után mind a ketten törődötten kászálódtak ki az ágyból. Kakaós bögréjükkel a kezükben lehuppantak a piros kanapéra. Aba megdörgölte a szemét és kedvesen Ibire nézett. Sokáig csak ültek egymás mellett, de egyikük sem mert előhozakodni a dologgal, végül Aba törte meg a csendet.
- Nem bánnád ha elhalasztanánk az indulást? - tudakolta óvatosan.
Ibi felkapta a fejét és némi szünet után, arcán mosollyal válaszolt. - Jaj Aba, hát ezért nem aludtam?! Pont ezt akartam én is kérdezni!
Hatalmas kő esett le a két jó barát szívéről, szinte hallani lehetett a koppanást.

Most, hogy így megkönnyebbültek, Ibi kiváncsian fordult Abához: - És mégis milyen a súlytalanság?
- Ó! Jó, hogy mondod, hát erre nem is gondoltam...! - csapott a homlokára Aba.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése