Ibi és Aba festménye

Ibi belebújt pöttyös kötényébe és csinos masnit kötött a derekára. Nem akarta összemaszatolni frissen mosott fehér blúzát. Az asztalt újságpapírral terítette le, nehogy összekenje, a haját pedig copfba fogta ne lógjon a szemébe alkotás közben.
Először gondosan csoportosította a festékeket. A pici tégelyek elfoglalták az asztal egyharmadát.
Sok szín rengeteg árnyalata sorakozott egymás mellett. Sárgák, zöldek, pirosak, kékek...

Ibi és Aba együtt ültek a hokedlin, jobb kezükben egy-egy ecset, bal kezükben a festőpaletta. Jókedvűen és azonnal munkához láttak. A festés kikapcsolta és megnyugtatta őket. Az alkotás egyszerre felszabadít, álmodozásra sarkall és megfigyelésre késztet.

Ibi virágzó, tavaszi kertet festett. A fűzöldben tulipánpiros pipacsok nyíltak. A haragoszöld cserjék között kikandikált a bodza fehér virága. A galamszürke kavicsok között pici lila ibályok virítottak. A gyümölcsfák barack- és cseresznyevirágszínben, a friss hajtások üdezölden pompáztak. A távolban pedig babarózsaszín és levendulalila bokrok illatoztak.

Aba acélkék tengert festett azúrkék hullámokkal. Okkersárga és cinóbervörös halak úszkáltak a kristálytiszta vízben. Rézvörös rákocskák ollóikkal kalimpáltak az ágas-bogas, napsárga korallok között. A tűzpiros tengeri csillagok pedig öt karjukkal kapaszkodtak az ezüstszürke sziklákhoz.

Szinte egyszerre pattantak fel az asztaltól és elégedetten nézték óriási festményüket.
- Mennyi szín! Mennyi árnyalat! - ámuldozott Aba.
- Ugye milyen fantasztikus? - nézett Ibi barátjára. - Látod, ilyen színes a világ!