Aba elővette a kis papírcetlit és olvasni kezdte: - zokni, póló, farmer, pulcsi, kabát...
A felsoroltakat már pakolta is be utazótáskájába. Nem akart elfelejteni semmit, ezért még az este összeírta mire lesz szüksége az úton. A csomag egyre nőt, de úgy tűnt a lista nem akar véget érni. -Bakancs, cipő, papucs - olvasta tovább Aba. Már púpos volt a bőrönd és még mindig hosszú a lajstrom. - Azt hiszem szelektálnom kell- állapította meg szomorúan Aba - kezdhetem előről az egészet - és azzal a lendülettel kiborította táskáját. -Akkor próbálkozom újra - mondta - és gyors tempóban dobálta félre a kevésbé fontos dolgokat. Másodszorra már minden belefért a kofferba. Elégedetten ült le szusszani egy kicsit a kanapéra. Még egyszer alaposan átgondolta, hogy mindent becsomagolt-e a nagy útra.
Amikor végzett felkapta kabátját és belebújt legkényelmesebb csizmájába. - Akkor robogok Ibiért!- és becsapta maga mögött a bejárati ajtót.
Ibi a tükör elött állt és copfját igazgatta. Ma a pöttyös ruháját választotta, hozzá a kis piros retikült és nem felejtkezett meg a színben is passzoló hajgumiról sem. Illegett- billegett, nézegette magát és elégedetten megállapította, hogy ma is jól választott a szekrényéből.
Kinézett az ablakon és látta, hogy Aba már a kapunál a kicsi sárga motornak támaszkodik és hevesen integet felé. -Gyere, indulunk - kiabált a ház elöl hangosan.
- Egy pillanat - szólt ki az ablakon Ibi, mert eszébe jutott, hogy a piperetükrét elfelejtette. Rövid keresgélés után megtalálta és a zsebébe süllyesztette. - Most már igazán útrakész vagyok! - és sietett kifelé.
Aba rámosolygott barátjára. - Látod végűl mindig rád kell várni! - jegyezte meg kedvesen egy kis mosollyal a szája szélén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése